A kert #2 és az életünk mostanában // The garden #2 and our life these days

csillag

Lassan egy hónapja nem írtam semmit a blogra, és azt hiszem ez volt eddig a legpasszívabb időszakom. Mindig is éreztem, hogy egyszer el fog jönni ez a szakasz. Ahogy Helka egyre nagyobb lesz, és nincs állandó babysitter, egyre több dolgom van és Helka egyre több figyelmet igényel. Mikor kisebb volt és többet aludt, könnyebben eljátszott egyedül a napjaink teljesen mások voltak még. Most már főzni sem tudok úgy, hogy ne lógna a lábamon. Ez egy új helyzet, és igazából örülök, hogy rá szánom minden figyelmemet, és a többi dolgomat a második helyre teszem. De nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem zavart, hogy elhanyagolom a blogomat. Úgy éreztem, semmire nincs időm, még a kislányomra sem, mert csak a konyhát teszem rendbe egy nap százszor is. De nem várhatok magamtól lehetetlen dolgokat, egyszerűen nincs annyi idő mint szeretném.

plants2

Aztán ma átgondoltam az elmúlt egy hónapot és kiderült hogy nem csak a konyhát takarítottam. A kislányommal voltam reggeltől estig, szinte minden nap. Olvastunk, játszottunk és rengeteget mentünk a játszótérre. Majdnem minden nap főztem. Újabb amerikai rokonok jöttek látogatóba ( erről hamarosan írok bővebben!) Elkezdtem vezetés órákat venni, és nem utolsó sorban állandóan a kertünkben tengődünk, és nézzük ahogy esznek a madarak, és zöldell a fű. Hihetetlen, hogy tavasz óra mennyire megnőttek a növények. Úgyhogy jöjjenek a képek. És ígérem, visszatérek, már hiányoztok!

plants

It has been almost a month since I last posted here, and this was my least active period so far. I always felt that this will come. As Helka is growing and I don’t have a babysitter who would come regularly, I have more and more things to do, and Helka needs full attention now. When she was younger, she would sleep more, play alone easier and our days were just different. Now I can not even cook without having her grabbing my pants and whining. This is a new situation and I am happy to focus on her and put other things on the second place. I would be lying though if I said I was not frustrated about neglecting my blog so much. I have felt, I have no time for anything exept cleaning the kitchen for a hundred times a day. But I should not demand from myself anything impossible.

birdies

And thenI sat down today, and I thought about the last month, and it turned out, I was not only cleaning the kitchen. I was with my daughter full time. I read to her, played with her, we went to the playground a lot. I cooked almost every day in the last two weeks! I had relatives visiting from the US again (soon I will have a post about them,yay!) I started taking driving lessons to get some practice before we go down to our summer house. And most of all, we are spending a lot of time in our garden, and enjoying the green grass and birdwathing. It is amazing how my plants grown since early spring. So here are some photos to show the romance and beauty of it. And I promis I will be back soon. I miss you guys.

basil

Advertisements

A terepen // On the field

playground2

Amióta Helka egy éves lett, szinte minden nap megyünk játszótérre. Úgy néz ki, ez néha kihívásokkal teli elfoglaltság, és itt nem a homokra gondolok, amit mindig a fürdőszobában szórok ki a cipőjéből, mert elfejeltem a kertben kirázni.

A játszótér nekem egy külön világ, az anyukák és gyerekek világa. Amikor csupa idegennel vagyok együtt, könnyen észreveszem a különbségeket magam és mások viselkedése között. Ez persze normális, de amikor minden az anyaságra és a gyereknevelésre van kiélezve, na akkor adódnak komplikált helyzetek. Mindenki a lehető legjobb szülő próbál lenni. Saját maga állít fel értékrendszert, elveket és szabályokat, és aszerint neveli a gyereket. És akkor már csak hinni kell benne, hogy működjön is. Szóval ha látok valakit, aki máshogyan neveli gyermekét, amivel esetleg én nem értek egyet, sokszor az az első gondolatok, hogy “ez teljesen h****”. És ítélkezem. Mert ezt csináljuk nap mint nap, és komoly lelki háttérmunkát igénylő feladatot végzünk, és egyszerűen kicsúszik a számon, mert ha anyaságról van szó, sokkal kritikusabb leszek. Természetesen hasonló érzéseket vált ki amikor idegenek szeretnének tanácsot adni. És ennél már csak az rosszabb amikor rajtakapom magamat, hogy én “osztom az észt”! Szóval a játszótér nekem néha kihívás, ugyanakkor tökéletes terep hogy kissé gyakoroljam a szocializálódást, és a nem ítélkezést első látásra.

A másik dolog amitől mindig tartottam mielőtt játszóteres mama lett belőlem, hogy hogyan fogok vadidegenekkel barátságot kötni, csak azért mert nekik is gyerekük van? Félreértés ne essék, mindig beszélgetek anyukákkal, és kedves is vagyok, de utoljára az egyetemen szereztem közeli barátokat. Azóta azon igyekszem, hogy a meglévő kapcsolataimat ápoljam, több-kevesebb sikerrel. Persze nem kötelező a játszón is életre szóló barátságot kötni, de most gondoljunk bele, hogy mégis. Mert ha vannak olyan barátaid, akiknek szintén gyerekük van, az egy nagy érték, úgyhogy nyitottnak kell lennem, mert nincs is jobb, mint érezni, hogy egy jó ügy része vagy. Tartsunk össze lányok! Ti hogy álltok ezzel? Könnyen barátkoztok? Vannak játszótéri barátnőitek?

playground1

Since Helka turned one, we go to the playground daily. As it turns out it is sometimes a challanging activity. And I am not talking about all the sand that I shake out her shoe in the bathroom.

Being on the playground is a different world to me, the world of mamas and kids. When I am together with completely strange people, I can easily see all the differences between myself and the others. This is absolutley normal, but in a situation where everything is about motherhood, well, that is a complicated thing. You do your best to raise your child on your own way, working out your own rules that works best for you and your kid. And you have to believe in it to make that work. So when I see someone else doing a completely different thing with her child from what I do with Helka, and it feels just not right, I often think, “ohh, this is crazy! How can she do that?” And I judge. Because we do this every day, and raising kids needs a lot of spiritual effort, and things just slip out of my mouth, couse I become chritical when it is about motherhood.  Obviously same harsh feeling comes, when a complete stranger is trying to give me advice. And even worse when I find myself saying clever things to someone else. So, for me, being on the playground can be hard, but I learn a lot how to accept and not judge for the first sight.

Other thing I was always afraid of: how can I make friends with a complete stranger, just because we booth have kids? Don’t get me wrong, I chat with other mamas, and I am always nice. But last time I made new friends it was in university. Since then I try to do my best to work on my relationships that I already have. It is not obligatory to make lifetime friends on the playground but let’s say, why not? Because having friends who also have kids is a treasure, for what we should be very thankful. And I think, I have to work on my social skills, and be open. Because nothing is better than to feel to be a part of a good thing. Like mamahood. Stick together girls! What about you? Do you find playground-socializing easy? Do you have friends from the playground?

Anyuka Kollégák #1 // My Mama Colleagues #1

HelkaBaint

Négy év irodai csapatmunka és sok szuper kolléga után egyszer csak itthon találom magam egyedül. Egy családban azért van közös feladat vállalás, empátia, de napközben, mikor Dani nincs itthon a feladatokat egyedül végzem. Amellett, hogy hivatás is az anyaság, sokszor kemény és unalmas fizikai munka.

Egy nehezebb napon aztán összeszámoltam, hogy kik azok a barátnőim akik hasonlóan otthon vannak egy kisgyerekkel. Kiderült, hogy elképesztően szerencsés vagyok: sok kollégám van. Elhatároztam, hogy ha lehet, havonta egyszer elmegyünk Helkával és megfigyeljük, másoknál hogyan zajlik az élet. Végre nem csak ígérgetni fogjuk egymásnak, hogy találkozunk, hanem tényleg el is megyünk! Rengeteg erőt merítek abból, ha jól megbeszéljük valakivel az anyaság szépségeit és buktatóit. Nem is beszélve arról, hogy tanulni is lehet egymástól. Helka nem jár bölcsődébe, de nagyon szereti a gyerekek társaságát. Ilyenkor mindig vidám, és jó látni, hogy mennyire közvetlen.

Azonkívül nekem is fontos, hogy időnként tudatosítsam, hogy része vagyok a társadalomnak. Amikor nem volt munkám, akkor is az hiányzott a legjobban, hogy  benne legyek a vérkeringésben. A nevelés közügy, és nem csak iskolai szinten, hanem ez már otthon elkezdődik, a születés után rögtön. Ha más anyukákkal beszélek, érzem, hogy amit mi közösen csinálunk, az is a jövő része. A tudat, hogy rajtam is múlik valami, erőt ad azokra a pillanatokra, amikor épp csak addig látok, hogy készen legyen a vacsora.

kicsiarakas

Az első alkalommal Laurát és Bálintot látogattuk meg. Laurát már 24 éve ismerem, általános iskolás korunk óta vagyunk barátnők. Bár az utóbbi pár évben nem találkoztunk, mostanában megint nagy örömmel jövünk össze, és eresztjük össze gyerekeinek, akik között egy hét a korkülönbség, és ugyanabban a kórházban születtek. Nem véletlen! Náluk töltöttük az ebédet és a délutáni játékidőt. Nagyon jó volt látni, hogy a két egyéves már egészen lelkesen fogadta egymást. A közös születésnap alkalmából ajándékot is kaptak. Laura és férje, Attila nagyon sokat nevetnek együtt, és Bálinttal is folyton viccelnek, ami segít nekik a hétköznapi rutin dolgokat vidáman felfogni. Laura nekem példakép a mindennapi relaxáció elsajátításában; ügyesen talál pár percet olvasásra, pihenésre. Nekem ez nem mindig sikerül. Vele szoktam úszni járni, amiért nagyon hálás vagyok Neki.

While I was working in an office, I always had colleagues. We were working as a team, even if someone was in charge of a specific project. And after my baby was born I suddenly find myself at home, all alone. As a family we share the tasks and feel empathy for each other, but during the day I do everything all alone. Besides motherhood is a beautiful profession, it requires al lot of boring and hard physical work too.

So one gloomy day I counted my mommy-friends and turned out I am lucky; I have quite a lot of  ‘colleagues’. I decided to visit some friends once a month with Helka, to observe how life looks like at their house. At least we finally stop promising these visits, and we will shurely go. It fills me with energy if I have the chance to talk with someone in a similar situation about motherhood. And we can also learn from each other. I don’t take Helka to day-care, but she really likes to play with other children, and it is so nice to see how casual and social she is with friends.

Also, I like to feel that I am part of the society. When I did not have work, the thing I was missing the most was the feeling that I am in the flow. Education is a public affair which not only starts in school but right after birth. When I talk to other moms I feel that what we do is also part of the future. The knowledge that things up to me as well, gives me strenght for those moments when the farthest I can see is to get ready with dinner in time.

For the first time we visited Laura and her son Bálint. I know Laura for 24 years, we have been friends since secondary school. Athough we haven’t seen each other for a few years, we are happy to spend time together again, and see our kids play together. They are in the same age and were born in the same hosital a week apart. We spent lunch and the afternoon playtime together. It was fun to see our kids getting along. Laura and her husband Attila laugh a lot together, and they always joke about something with Bálint as well. They say, this makes weekday routine stuff a lot easier for them. Laura is a great example for me how to sneak in some rest during weekdays. She always finds some time to read and relax during the day. I am not soo good in that! And she always invites me to come swimming, and I am very greatful for that!