Képgyűjtemény kihívás // Gallery wall challenge

Az idei évben minden hónapban egy fix kihívást tűztem ki magam elé. Vagyis, ez így nem teljesen igaz, mert júliusig tudom, hogy mik a terveim, onnantól viszont a naptáram is kiabál, hogy “Hé, nyár van!” . És nyáron sosem lehet tudni, milyen különleges lehetőségek jönnek, ami miatt sürgős vágyat érzek majd, hogy módosítsak a tervemen. Ki tudja, ahelyett, hogy a jól bevált varráshoz vagy főzéshez folyamodnék, nyáron a barack-befőzésről vagy házépítésről fogok írni.

De térjünk vissza januárhoz. Ebben a hónapban egy olyan feladatot választottam, ami bemelegítésnek jó lesz, azaz teljesíthető, és lelkesen, tele lendülettel vágok neki a februárnak. De kiderült, hogy ez sokkal nehezebb feladat mint hittem.

Az évek során összegyűjtött képeket, családi fotókat, örökölt rajzokat végre elvittem bekereteztetni. De a jó képkeretezőt sem lehet csak úgy az első sarkon megtalálni. A közeli képkeretező sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Nekem nagy szükségem van a szakember segítségére,mert hiába tartom magam egy kis művész érzékkel megáldottnak, a keret kiválasztása soha nem sikerül elsőre. Számomra ez túl nehéz feladat, túl nagy a tétje, és nem bírom a rám nehezedő felelősséget. 🙂 Pár éve a Mexikóban vásárolt hímzés keretét is több óra után sikerült eldöntenem, és tessék, eltelt 5 év, és a keret túl vastag, a paszpartu túl sötét, és túl keskeny! Szegény hímzés, jobban is nézne ki keret nélkül! Ezért most bekerül a hálószobába, és helyén a friss képgyűjtemény kap most helyet.

Még két kép hiányzik a gyűjteményből, és persze a “gallery wall”-on szerepelni fog egyéb “műtárgy” is. Bemelegítésnek ennyit írok ma, de még ebben a hónapban bemutatom a kész gyűjteményt! Itt egy-két kép, hogy velem izgulhassatok:

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s